Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image

EKMK | 2019-08-26

Scroll to top

Top

A VÁNDORLÓK ISMÉT A BÜKKBEN JÁRTAK

A VÁNDORLÓK ISMÉT A BÜKKBEN JÁRTAK

December 10-én a Vándorlók Baráti Köre a Szilvásvárad – Piritó-bükk – Éleskővár – Szalajka-völgy útvonalon haladt végig Regős József barlangkutató vezetésével.

Összefoglaló Papp Marika tollából.
“Regős József barlangkutató, helytörténészt elmondása szerint, a címben szereplő jelzővel illette egyik ismerőse, amit azzal tetéznék, hogy én pediglen a “Bükk apostolát, krónikását” látom benne.”Lelkiismeret”, amikor óvja, védi a természetet, és többek között, amikor a tudtunkra adja, hogy nem szereti, ha a 300,4 millió éves agyagpala darabokból akár egyet is hazaviszünk (ezt akkor nyilvánította ki, amikor észrevette, hogy a zsebembe csúsztattam belőlük, de most az egyszer megengedő volt), és sorolhatnám tovább…. A “Krónikást” meg akkor látom Regős Józsiban (távollétében így szoktuk aposztrofálni), amikor nemcsak írásban, hanem szóban is, odaadóan közli több évtizedes bükki kutatásainak eredményeit olvasóival és hallgatóságával, – mint ahogyan tette ezt a Vándorlók Baráti Körének legutóbbi túráján, 2016. december 10-én. Túráinkon egyre gyakrabban találkozunk Regős Józsival, akit nagyon megkedveltünk, és remélhetőleg Ő is minket…”

Képek: Papp Mária, Kovács Gábor, Vincze Nóra
http://