Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image

EKMK | 2019-08-26

Scroll to top

Top

“APRÓKA ESZPONKA”

“APRÓKA ESZPONKA”

Máthé Kriszta: „Apróka Eszponka” – felolvasószínházi sorozatunk új előadása – mely a„ Lírai képek Frumószából” alcímet viseli, a székely-magyar és a csángó-magyar kultúrák összefonódását, a nyilvánvaló rokonságot, egy tőről fakadt gondolkodást és életmódot kívánja bemutatni.
Visszamenve az időben a régi, hagyományos és vallási közösségeket, ezek szellemiségét, bájos egyszerűségét, természetközelségét és humorát idézve belesimulni a mába, ahol már tét az is, hogy megőrizzék a nyelvüket, hagyományaikat, nemes és derűs gondolataikat a XXI. század csillogó-villogó reklámőrületében. Szeretnénk azt is megmutatni, hogy megfér egymás mellett az, hogy egy csángó gyerek az okos telefon szolgáltatásai mellett fontosnak tartja csodálatos ősi nyelvének megőrzését, ápolását és továbbvitelét. Mint ahogy azt is, hogy milyen anyagi és társadalmi problémákkal kell megküzdenie a Csángóföldön tanító magyar tanároknak, akik minden nehézség ellenére végtelen hittel és lelkesedéssel oktatnak, nevelnek.
a Rendező

„ Figyelemgyűrűk
Januárban mindig búsak az öregek. Szemükben könny ül, míg mesélnek. Érdes tenyerükbe fogják kezemet. Megtanultam, ilyenkor hallgatni kell, esetleg bólogatni. Nem vigasztalást vágynak, csak valakire számítanak, akinek elmondhatják bajukat. A piacon találkoztunk. Szomorúan mesélte, hogy ha a pasztillákra költi parányi nyugdíját, akkor fája nincs, ha melege lenne, akkor szédeleg, mert ingadozik a vérnyomása, s nem jut para a gyógyszerre. Meséli. Érdes, hideg keze kagylóként zárja ujjaimat. Szeméből nem csordul a könny, áll ott berekedve míg szívem sajog. Emlékszem, a tavaly a lányáról mesélt, idegenből jövő unokájáról, akit annyira szeret. Merjem megkérdezni, hogy vajon az idén mi történt? A könnyekért, hogy csorduljanak már le, azért…
– Jött haza a gyerekeiből vaegy az ünnepekkor? És patakban folyik…
– Jött, egy… – mondja, törli is hófehér, keményített zsebkendőjébe.
Megölelem, búcsúzunk. Lábam alatt ropog a hó, s olyan hideg szél fúj, s olyan szívesen lennék egy ékszerdoboznyi kávézóban egyik, bármelyik kedves barátnőmmel, kávéznánk, s hétköznapi dolgokról cseverésznénk, míg valamelyikünk nem venne egy nagy levegőt, hogy elmondja baját. Most indulnék, ha tehetném…
– Boldog új esztendőt, tonár nini! – magasodik elém, s a hangja hamarabb tudatja kivoltát, mint amíg a tekintetem felér a szeméig.
– Boldog új esztendőt, Valentin! – mondom! S már kérdez is, hogy egészséges-e a leányecskám, én jól vagyok-e, voltunk-e otthonjában. S én mesélek, s látom egyszer, hogy kezét markomban tartom.
– Ki hitte volna kilenc esztendeje, hogy ekkorára nősz! – köszönök el végül, mint mindig…
Ő még egyhelyben, int és mosolyog. Haladok tovább, már nem is olyan élesen hideg a szél, ami az arcomat simogatja.
a Szerző

10371930_1943095889249408_4105949696010150717_n