Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image

EKMK | 2018-08-21

Scroll to top

Top

AZ ÖTEZREDIK KÁRTYATULAJDONOST KÖSZÖNTÖTTÉK

AZ ÖTEZREDIK KÁRTYATULAJDONOST KÖSZÖNTÖTTÉK

Immár 5000-en használják az Eger városkártyát; Habis László polgármester 2016. január 29-én, sajtótájékoztató keretében nyújtotta át a kerek sorszámú plasztiklapot Bali Ádámnak, az ötezredik igénylőnek. Az újdonsült kártyabirtokos elmondta, hogy a városkártyáról ismerőseitől hallott, régóta gondolkodott már azon, hogy kiváltsa, és éljen az általa Egerben elérhető lehetőségekkel. Elsősorban a kulturális rendezvényeken, moziban, fesztiválokon, koncerteken nyújtott kedvezmények motiválták, hiszen ő maga is zenész, az egri, „The Hangover Band” zenekar énekese. Az együttes az Egri Ifjúsági zenei Program mindhárom kiírásán támogatást nyert 5-5 dal stúdiófelvételére. Ők azok, akik a napokban az interneten, igen széles körben ismertté vált, Egergyanús című dalt  – https://www.youtube.com/watch?v=SF3xX7fOOF0 – játsszák.

Az Eger Önkormányzata és 160 szolgáltató együttműködésével 2014. március 15-e óta üzemeltetett, s az egri polgároknak sokrétű kedvezmények sorát nyújtó plasztikkártya jól láthatóan nagy népszerűségnek örvend. A kártyabirtokosok számára az önkormányzati vállalatok, intézmények és a szerződéses partnerek legalább 5, de akár 20-30, sőt, esetenként 50%-os kedvezményt biztosítanak. Azok, akik élnek az Eger városkártya adta lehetőségekkel előnyt élvezhetnek Egerben azért, mert egriek, s reméljük, a kártya használata során sokszor eszükbe jut majd:

Az Eger városkártya – a tervek szerint – 2017-től egy innovatív és korszerű technológiai megoldásokat nyújtó, sokoldalú eszközzé válik. (Összekötnék a rendszert okos telefonos alkalmazásokkal, beléptető rendszerekkel, alkalmassá válik a kártya pontgyűjtésre, s cél volna az is, hogy a parkolás egyszerűbb legyen általa.)
A fejlesztés időszakában, a 2016-os évben érvényben maradnak a 2014 óta érvényben lévő kártyák, így a korábbi kártyabirtokosok egy éves felhasználási lehetőséget kapnak ajándékba Eger Önkormányzatától és partnereinktől. Aki még nem rendelkezik kártyával, egységesen, csupán 370 Ft + Áfa (470 Ft) díj megfizetése ellenében megkapja a plasztiklapot és egész évben élhet az ez általa nyújtott kedvezményekkel.

te történeted images

 

Részletes információ és igénylés:
 +36 36 521 978, +36 36 523 768, +36 20 996 5050
varoskartya.eger.hu
Ügyfélszolgálat: Kossuth u. 28. 1. em. 126., 127. szoba

Hírforrás: Városkártya Ügyfélszolgálat hírlevele