Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image

EKMK | 2019-11-22

Scroll to top

Top

Naptár

Júl
3
hét
2017
WELCOME ANGOL NYELVI TÁBOR
Júl 3 @ 08:00 – Júl 7 @ 16:00

Július 3. hétfő – 7. péntek, EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház

WELCOME ANGOL NYELVI TÁBOR

7-10 éves gyerekek számára. Játékos angol nyelvű foglalkozások: szavak, mondókák, szerepjátékok, dalok, mozgásos játékok, kézműves foglalkozás…

 

Júl
4
ked
2017
PÓKA EGON EXPERIENCE – ZENEPAVILON
Júl 4 @ 19:00 – 20:30
PÓKA EGON EXPERIENCE - ZENEPAVILON

Július 4., kedd 19 óra / Érsekkerti zenepavilon

ZENEPAVILON KONCERTSOROZAT – Póka Egon Experience

Póka Egon Experience, a trió mely korunk egyik legendájának nevét viseli igazán  egyedi zenekar. Hazánkban és külföldön is egyedülálló energiával adják át saját illetve feldolgozás dalaikat a közönség számára, így még az is, aki nem lehet a színpadon, érezheti a muzsikálás különleges varázsát.

A 2007-ben alakult zenekar tagjai Szakadáti Mátyás dobos, ifjabb Tornóczky Ferenc gitáros, és a már említett Póka Egon basszusgitáros. Ők hárman a Wroclaw-I Thanks Jimi fesztiválon debütáltak, és azóta is életben tartják a gitárvirtuóz emlékét. A banda több fesztiválon szerepelt. Túl vannak több saját nagyszabású rendezvényen is – melyek közé tartozik a felelevenített Pókarácsony koncert sorozat – de ezek mellett rengeteg helyen, Budapesten, vidéken és külföldön is szívesen adják át a zene örömét a közönségnek.

Koncert programjukban rengeteg számukra kedves dal található meg, melyeket különböző énekesekkel és session zenészekkel tesznek még különlegesebbé. Többek között játszottak együtt Arthur Brownnal.

Az ilyen közös produkciók egyediségét az adja, hogy az adott stílusokat könnyedén egyesítik, és egy-egy lélegzet elállító produkció jön létre. Hallhattuk Jimi Hendrix dalait, és a meghívott előadóművészek sajátjait, de ezek mellett szerepel a repertoárban AC/DC, Led Zeppelin, Queen, Cream, Beyoncé nóta is, és természetesen Egon korábbi éveiből a Hobo Blues Band és Deák Bill slágerei is helyet kapnak a koncerteken.

A Zenepavilon koncertek további fellépői: július 18. Barabás Lőrinc Quartet; augusztus 1. Óriás; augusztus 15. InFusion Trió feat. Fábián Juli; augusztus 29. Jónás Vera Experiment

Júl
9
vas
2017
A SZÓLÓ ZONGORÁZÁS REJTELMEI
Júl 9 @ 18:00 – 20:00

Július 9. vasárnap 18 órától 20 óráig / Kis Dobó tér

TITKOK – A szóló zongorázás rejtelmei

ESZE JENŐ Köztársasági Érdemkereszttel kitüntetett, Artisjus- és Weiner Leó-díjas zongoraművész koncertje a VII. SZEPESI GYÖRGY BÁRZENÉSZ TALÁLKOZÓ keretében

Énekel: Kertész Dóra

Titkok

 

A VII. Szepesi György Bárzenész Találkozó nyitó koncertjén Esze Jenő, a mostani bárzenész nemzedék mestere, a Trilla – az élő zene versenye állandó zsűrielnöke, a bárzenész találkozók népszerű közreműködője ad ízelítőt művészetéből a Kis Dobó téren.
Az érdeklődőknek javasoljuk, hogy a felhőtlen szórakozás érdekében foglaljanak asztalt a következő telefonszámok egyikén: Hotel Senator Ház: 36/411-711; Offi Ház: 36/311-005; Minorita Borozó: 30/228-02-00; Petrény Borbank: 70/329-33-98.

Esze Jenő (Budapest, 1947. március 26. –) Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel, Artisjus-díjjal, Weiner Leó-díjjal kitüntetett zongoraművész, zeneszerző, zenepedagógus, a „könnyűzene elméletének atyja”, a Fantázia Szalonzenekar létrehozója.

 

 

VII. SZEPESI GYÖRGY BÁRZENÉSZ TALÁLKOZÓ
Júl 9 @ 18:00 – Júl 12 @ 23:00

 

logo-szgy-barzenesz-t-01[1]

EGER, 2017. JÚLIUS 9-12.

Július 9., vasárnap 18 órától 20 óráig / Kis Dobó tér

TITKOK
A szóló zongorázás rejtelmei
Esze Jenő Köztársasági Érdemkereszttel kitüntetett, Artisjus- és Weiner Leó-díjas zongoraművész koncertje
Énekel: Kertész Dóra

Július 9., vasárnap 20 órától 22 óráig / Érsekkert (Bikavér ünnep zárója)

BOR-BÁR
Énekesek: Gáspár Laci, Zalatnay Sarolta, Bokor Marianna, Farkas Gábor Gábriel
Zenekar: Gonda László – zongora, Esze Tamás – gitár, Barát Béla – dob, Hárs Viktor – basszusgitár, Bakó István – szaxofon

Július 10., hétfő 18 órától 23 óráig / Nemzeti Kávéház Étterem terasza

trilla-01 (2)

TRILLA – AZ ÉLŐ ZENE VERSENYE
Zsűri: Esze Jenő Köztársasági Érdemkereszttel kitüntetett, Artisjus- és Weiner Leó-díjas zongoraművész, a mostani bárzenész nemzedék mestere, Falusi Mariann Artisjus-díjas dzsesszénekes, színművész, Hárs Viktor Artisjus-díjas dzsesszbőgős, zeneszerző, Szepesi Györgyné zenepedagógus.
Sztárvendég: Kocsis Tibor Szenes Iván-díjas énekes

Július 11., kedd 10 órától 13 óráig / Nemzeti Kávéház Étterem

BÁRZENÉSZ KONFERENCIA
Előadók: Szepesi Györgyné, Hárs Viktor, Esze Jenő, Falusi Mariann,

Július 11., kedd 19 órától 23 óráig / Nemzeti Kávéház Étterem terasza

TRILLA – AZ ÉLŐ ZENE VERSENYE DÍJÁTADÓ GÁLAMŰSOR
Sztárvendég: Falusi Mariann
Kísér: Cseke Gábor – zongora, Barát Béla – dob, Hárs Viktor – basszusgitár

Július 12., szerda 20.30-tól 23 óráig / Végvári vitézek tere
Rossz idő esetén: július 13., csütörtök 20.30

MINARET KONCERT
Művészeti vezető: Gonda László
Énekel: Malek Andrea és Halmos András
Zenél: a Minaret Kamarazenekar, Horgas Eszter – fuvola, Eliza Bliss – hegedű, Hárs Viktor – basszusgitár

Közös plakát

BOR-BÁR
Júl 9 @ 20:00 – 22:00
BOR-BÁR

Július 9., vasárnap 20.00 – 22.00, Érsekkert

BOR-BÁR

Énekesek: Gáspár Laci, Zalatnay Sarolta, Bokor Marianna, Farkas Gábor Gábriel

Zenekar: Gonda László – zongora, Esze Tamás – gitár, Barát Béla – dob, Hárs Viktor – basszusgitár, Bakó István – szaxofon

Júl
10
hét
2017
EXTRÉM SPORT TÁBOR
Júl 10 @ 08:00 – Júl 14 @ 16:00

Július 10. hétfő – 14. péntek, EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház

EXTRÉM SPORT TÁBOR

Bükki és Tisza-tavi kalandok 1-1 éjszaka szállással, aqua park, biciklitúra a Tisza-tónál, extrém vízi sportok…, azoknak, akik szeretik a kihívást, kalandra vágynak.

IFI NYÁR
Júl 10 @ 08:00 – Júl 14 @ 16:00

Július 10. hétfő – 14. péntek, EKMK IFI PONT

Ifi nyár

Ifjúsági irodánk 8.00-tól 16.00-ig tartó programokkal, – kreatív foglalkozásokkal, körjátékokkal, együttműködés- és készségfejlesztő, kreativitást igénylő gyakorlatokkal, valamint kirándulással – várja 12 – 14 éves gyermekeket.

TERMÉSZETISMERETI TÁBOR
Júl 10 @ 08:00 – Júl 14 @ 16:00

Július 10. hétfő – 14. péntek, EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház

Természetismereti Tábor

Otthon: szelektív hulladékgyűjtés, komposztálás, madáretetés
A városban: az Eger-patak és az Érsekkert élővilága, állatok a városban
Az erdőben: turistajelzések, térképek, tájékozódás, szabályok az erdőben, erdei állatok
Kaland: barlanglátogatás, kincskereső játékok, túra

TRILLA – AZ ÉLŐ ZENE VERSENYE
Júl 10 @ 18:00 – 23:00

Július 10. hétfő 18 órától 23 óráig / Nemzeti Kávéház Étterem terasza

TRILLA – AZ ÉLŐ ZENE VERSENYE

Zsűri: Esze Jenő Köztársasági Érdemkereszttel kitüntetett, Artisjus- és Weiner Leó-díjas zongoraművész, a mostani bárzenész nemzedék mestere, Falusi Mariann Artisjus-díjas dzsesszénekes, színművész, Hárs Viktor Artisjus-díjas dzsesszbőgős, zeneszerző, Szepesi Györgyné zenepedagógus.

Sztárvendég: Kocsis Tibor Szenes Iván-díjas énekes

logo-szgy-barzenesz-t-01[1]

TRILLA – AZ ÉLŐ ZENE VERSENYE MÁR HATODIK ALKALOMMAL!
A Nemzeti Kávéház-Étterem hangulatos teraszán kellemes estéket tölthetünk július 10-én és 11-én.
Vacsorázni is lehet, de fogyasztás nélkül is kényelmesen ülve élvezhetik a műsort.
Mint minden évben eddig, most is változott részben a zsűri összetétele: Esze Jenő Köztársasági Érdemkereszttel kitüntetett, Artisjus- és Weiner Leó-díjas zongoraművész, a mostani bárzenész nemzedék mestere, Falusi Mariann Artisjus-díjas dzsesszénekes, színművész, Hárs Viktor Artisjus-díjas dzsesszbőgős, zeneszerző, Szepesi Györgyné zenepedagógus.
A verseny sztárvendége Kocsis Tibor Szenes Iván-díjas énekes lesz, műsorára hétfőn fél 9 körül kerül sor.

Júl
11
ked
2017
BÁRZENÉSZ KONFERENCIA
Júl 11 @ 10:00 – 13:00
BÁRZENÉSZ KONFERENCIA

Július 11. kedd 10 órától 13 óráig Nemzeti Kávéház Étterem

BÁRZENÉSZ KONFERENCIA – a VII. SZEPESI GYÖRGY BÁRZENÉSZ TALÁLKOZÓ keretében

Előadók: Hárs Viktor, Falusi Mariann, Hegyesi Hudik Margit

 

Ebben az évben először a kedd délelőtti konferencia is az étteremben lesz.
Előadók és témák:
Hárs Viktor: A tehetségtől a sikerig
Hegyesi Hudik Margit: Hangképzés és egészség
Falusi Mariann: Imázsépítés
Az előadások után a zsűri összességében és egyenként értékeli a versenyzőket.

TRILLA – AZ ÉLŐ ZENE VERSENYE DÍJÁTADÓ GÁLAMŰSOR
Júl 11 @ 19:00 – 23:00

Július 11., kedd 19.00 – 23.00 / Nemzeti Kávéház Étterem

TRILLA – AZ ÉLŐ ZENE VERSENYE DÍJÁTADÓ GÁLAMŰSOR

Sztárvendég: Falusi Mariann

Kísér: Cseke Gábor – zongora, Barát Béla – dob, Hárs Viktor – basszusgitár

logo-szgy-barzenesz-t-01[1]

Kedden este 7-től a díjátadó gálaműsorra kerül sor Nemzeti Kávéház teraszán. Ebben a műsorban Falusi Mariannt hallhatjuk énekelni kiemelkedő zenészek kíséretével. 

Júl
12
sze
2017
MINARET KONCERT
Júl 12 @ 20:30 – 23:00

Július 12., szerda 20.30 – 23.00 / Végvári vitézek tere (rossz idő esetén: július 13. csütörtök 20.30)

MINARET-KONCERT

Művészeti vezető: Gonda László

Énekel: Malek Andrea és Halmos András

Zenél: a Minaret Kamarazenekar, Horgas Eszter – fuvola, Eliza Bliss – hegedű, Hárs Viktor – basszusgitár

Minaret koncert plakát (1)

A VII. Szepesi Görgy Bárzenész Találkozó utolsó eseményén a Gonda László által tavaly alapított Minaret Kamarazenekar lesz a sztár, melynek művészeti vezetője: Gonda László, koncertmestere: Nyeste Erzsébet.
Az egri minaretet felújítják, a környéke le van zárva, ezért a szabadtéri koncert július 12-én szerdán este fél 9-től a Végvári vitézek terén lesz. (Rossz idő esetén: július 13-án csütörtökön.) Énekel: Malek Andrea, többszörös Artisjus-díjas és EMeRTon-díjas magyar színésznő, énekesnő és az ismert egri énekes, Halmos András. Zenél: a Minaret Kamarazenekar, Horgas Eszter fuvolaművész, Eliza Bliss, az elektromos mélyhegedű virtuóza és Hárs Viktor Artisjus-díjas dzsesszbőgős, basszusgitáros.
Az éjszakába nyúló koncertet a Hotel Senator-Ház büféje teszi még kellemesebbé.

 

Júl
13
csü
2017
IV. FIÚKÓRUS ÉS ORGONAFESZTIVÁL
Júl 13 @ 19:00 – Júl 16 @ 21:00

Július 13. csütörtök – 16. vasárnap, IV. Fiúkórus- és Orgonafesztivál

 Július 13., csütörtök 19.00, Ciszterci templom

20 év Egerben – Réz Lóránt orgonaművész koncertje

Július 14., péntek 19.00, Minorita templom

Egri Érseki Fiúkórus koncertje
Közreműködik: Hegyesi Hudik Margit, Hibay Éva, Simorjay Emese, Réz Lóránt
Vezényel: Schmiedmeiszter Szilvia

Július 14., péntek 17.00, Bazilika

Mikael Wahlin svéd orgonaművész koncertje

Július 15., szombat 11.00, EKE, Ének-zene Tanszék 125-ös terem

Gyerekektől Gyereknek
Orgona bemutató és matinékoncert Magda Dávid orgonaművésszel és tanítványaival

Július 15., szombat 19.00, Érseki Palota kertje

Lendvay Károly Férfikar koncertje
Közreműködik: Fekete Attila tenor operaénekes
Vezényel: Tóth Csaba
Zongorán közreműködik: Papp Gyula
Esőhelyszín: Templom Galéria

Július 16., vasárnap 20.00, Bazilika

Gálakoncert
a fesztivál valamennyi résztvevőjével

4.orgonafeszt

Júl
17
hét
2017
ART AKTÍV ALKOTÓTÁBOR / FELNŐTT
Júl 17 @ 08:00 – Júl 21 @ 16:00

Július 17. hétfő – 21. péntek, EKMK Vitkovics Alkotóház és Művésztelep

ART AKTÍV ALKOTÓTÁBOR

Intenzív nyári alkotómunka felnőttek részére; amatőr művészeknek, gyakorolni vágyóknak, felnőtteknek, fiataloknak.

Júl
18
ked
2017
BARABÁS LŐRINC QUARTET – ZENEPAVILON
Júl 18 @ 19:00 – 20:30

Július 18., kedd 19 óra / Érsekkerti Zenepavilon

ZENEPAVILON KONCERTSOROZAT – BARABÁS LŐRINC QUARTET 

Zenepavilon_BarabasLorinc_Quartet_web_0

A Barabás Lőrinc Quartet 2016 februárjában lelte meg végleges felállását Cséry Zoltán billentyűssel, Herr Attila basszusgitárossal és Nagy Zsolt dobossal, és még ezen az őszön megjelentették a zenekar első lemezét, Beardance címmel. 

A Beardance a trombitás hatodik albuma, 11 naplójegyzet dallal, szavak nélkül, instrumentálisan. Az album zenei világa sokszínű – míg a címadó dal egy észak amerikai indián népzene ihlette szerzemény, addig fanyar trip hoppok, jazzes drum and bass-ek is megtalálhatóak a lemezen. “Ahogy a zenekar tagjai, úgy maga az album is egyfajta olvasztótégelye különböző stílusoknak. Van benne vidámság és kevésbé vidámság is. A jazz, a világzene és a popzene határán mozgó lemez.” –összegzi a Beardance mibenlétét Barabás Lőrinc.

Cséry Zoltán billentyűs a Patché formáció tagja, a Special Providence zenekar billentyűse és zeneszerzője volt sok éven keresztül. Rendszeresen találkozhatunk vele a Random Trip esteken. A popzene iránti nyitottsága egy jazz-zenész hozzáértésével párosul, míg megannyi szintetizátoron a hangszínek, effektek világában is mesteri fokon üzi a billentyűzést. 

Herr Attilát többek között a Besh o droM zenekarból ismerhetjük. Az atombiztos basszusgitáros jazz, blues és népzenében is jártas. Arányosan gondolkodik a zenéről, se több se kevesebb, mint amennyi kell.

Nagy Zsolt dobos a klasszikus zenéből érkezett, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ütő szólamvezetője, de már régóta játszik más műfajokban, pop, jazz zenekarokban is. Kiemelkedő technikai tudását, sokféle zenére való nyitottságát kreatívan kamatoztatja ebben a formációban.

A Barabás Lőrinc Quartet popos jazz világa izgalmas instrumentális zene elektronikus fűszerezéssel. Groove-os ritmusok, lüktető basszusfutamok, a szintetizátor és a trombita megannyi hangszíne a 70-es évek improvizatív jazzrock stílusjegyeivel átitatott sajátos zenei irányt teremt.

A zenekar tagjai: Barabás Lőrinc (trombita), Cséry Zoltán (billentyűk), Herr Attila (basszusgitár), Nagy Zsolt (dob).

Facebook: https://www.facebook.com/barabaslorincofficial/?fref=ts
Youtube: https://www.youtube.com/watch?v=A2jk1qio1eA

 

A Zenepavilon koncertek további fellépői: augusztus 1. Óriás;  augusztus 15. InFusion Trió feat. Fábián Juli; augusztus 29. Jónás Vera Experiment

 

Júl
20
csü
2017
XXIV. EGRI FOTÓMŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBOR
Júl 20 @ 08:00 – Júl 26 @ 16:00

Július 20. csütörtök – 26. szerda, EKMK Bartakovics Béla Közösségi Ház

XXIV. EGRI FOTÓMŰVÉSZETI ALKOTÓTÁBOR

A tábort kreatív, szabad alkotói témában hirdetjük meg, a fő hangsúly az egyéni elgondolások, kísérletek megvalósítására irányul. Az alkotótevékenység mellett csoportos bemutató foglalkozásokat, szakmai előadásokat, képelemzést, képbírálatot tartunk. A jelentkezőket középiskolás kortól várjuk.

Júl
24
hét
2017
TŰZMANÓ ALKOTÓTÁBOR
Júl 24 @ 08:00 – Júl 28 @ 16:00

Július 24. hétfő – 28. péntek, EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház

TŰZMANÓ ALKOTÓTÁBOR

A meselények világának megidézése képeken, ékszereken, tükrökön, használati tárgyainkon, festő és rekeszzománc technikával, valamint a zománc összekapcsolódása más mesterségekkel.

UTAZOO TÁBOR
Júl 24 @ 08:00 – Júl 28 @ 16:00

Július 24. hétfő – 28. péntek, EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház

UTAZOO TÁBOR

Azoknak, akik szeretnek utazni, és kedvelik az állatokat.

Szafari túra a Bükkben, vadasparkok, állatkertek (Felsőlajos, Hortobágyi Vadaspark), kisvonatozás, állatos játékok…

Júl
27
csü
2017
GREGOR BERNADETT SANZONESTJE
Júl 27 @ 20:00 – 21:00

2017. július 27-én, csütörtökön 20 órától az EKMK Vitkovics Alkotóház udvarán
(esőhelyszín: az épületben – Eger, Széchenyi u. 55.)

Gregor Bernadett sanzonestjére várjuk a közönséget

Kísér: Gonda-Báder duó
(Gonda László – zongora; Báder Ernő – hegedű)

Belépő – elővételben az EKMK Bartakovics Béla Közösségi Házban és a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban: 1.500 Ft / előadás előtt a helyszínen: 2.000 Ft.

Gregor Bernadett 07.27.

Szervezők: Egri Zenészek Egyesülete, Egri Kulturális és Művészeti Központ

Júl
31
hét
2017
46. GÁRDONYI PRÓZA- ÉS MESEMONDÓ TALÁLKOZÓ
Júl 31 @ 13:45 – 14:45

November 11., szombat 9 óra

ŐSZI MŰVÉSZETI HETEK

46.GÁRDONYI PRÓZA- ÉS MESEMONDÓ TALÁLKOZÓ

Helyszín: FGYIH