Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image

EKMK | 2018-11-14

Scroll to top

Top

STÚDIÓBAN JÁRT A JAJA ZENEKAR

STÚDIÓBAN JÁRT A JAJA ZENEKAR

| Ekkor: 01, Sze 2015

Egyik kedvenc egri együttesünk, a Jaja zenekar augusztusban stúdióba vonult és öt dallal örvendeztetett meg minket. Ebből az apropóból szereztünk be pár infót.

Még az év végén mutattuk be nektek a bandát, érdemes elolvasni cikkünket.

Az Egri Ifjúsági Zenei Program pályázatának jóvoltából öt dal felvételére volt lehetősége a bandának, a hanganyagokat Sohi csiszolta tökéletesre a Standing Waves Stúdióban. Elmondásuk szerint minden nagyon flottul ment a pályázati segítségtől egészen a kész anyag átadásáig, profi körülmények között dolgozhattak az elmúlt hetekben.

A következő napokban (augusztus 28 – szeptember 1. között) egy-egy számot tesz közzé a JaJa zenekar a youtube csatornáján, amiből most az elsőt meg is mutatjuk.

JaJa – Ady Endre: A fekete zongora

Egyébként kettő saját szerzemény (Oly jó és Ifjú lélek), valamint három feldolgozás (Csoóri Sándor: Anyám fekete rózsa, Petőfi Sándor: Füstbe ment terv, Ady Endre: A fekete zongora) jelenik majd meg a zenei megosztón.

A trióval – ami egyébként 5 éves lesz jövőre – legközelebb a Vitkovics házban találkozhattok szeptember 8-án, ahol Bérczesi Robi előzenekaraként lép fel. Egyéb koncertek is szervezés alatt vannak, de ti is keressétek őket bátran, ha jó zenére vágytok.

Tagok: Kormos Kitti – ének, Suha Tamás – gitár, Várhelyi Zalán – cajon.

A zenekar facebook-oldalát itt találjátok: JaJa zenekar

Várjuk a további dalokat! 🙂

Forrás: http://www.egriprogramok.hu/hu/kulturalis-hirek/3649-studioban-jart-a-jaja-zenekar.html