Mikulás postaládája

Üzenet a Mikulástól Kedves Gyerekek és Szülők! A hagyományokhoz híven, idén is találtok a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban illetve a Felsővárosban a LISZI-ben is egy különleges postaládát, amelyet a szorgos kis manóim helyeztek ki. Ebbe dobhatjátok be, a nekem írt leveleiteket! Fontos! Hogy minden levélre válaszolni tudjak, kérlek, mellékeljetek egy felbélyegzett, címzett válaszborítékot, hogy…

Adventi Rajzpályázat

Fények és Álom – Adventi Rajzpályázat óvodás és általános iskolás gyermekek számára. Az advent a fények, a szeretet és a várakozás időszaka. Mi is szeretnénk egy kisfényt hozni a mindennapokba, ezért meghirdetjük „Fények és Álom” című adventi rajzpályázatunkat.Alkotásaitokkal mutassátok meg, mit is jelent nektek az advent,hogyan zajlanak a karácsonyi előkészületek vagy melyek a legszebb pillanatok…

Képzőművészeti pályázat – Felhívás

Az EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Háza a Magyar Festészet Napja alkalmából képzőművészeti pályázatot hirdet „A természet színes világa” címmel. A Magyar Festészet Napja 2002 óta kerül megrendezésre minden év október 18-án, Szent Lukács, a festők védőszentje ünnepén. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a hazai kortárs festészet sokszínűségére, valamint teret biztosítson a festőművészek…

Felsőváros Csillaga 2024 – Szavazás

KI LEGYEN A FELSŐVÁROS CSILLAGA 2024-BEN? A Felsőváros Csillaga Közösségi díjra olyan személyek jelölhetők, akik felsővárosi kötődésűek; civil,közösségi vagy művészi munkájuk; szakmai sikereik, életvezetésük, a városrész érdekében végzettönkéntes/magas minőségű tevékenységük, aktivitásuk, önzetlenségük révén példaként állhatnak azitt élők előtt. Akiknek több éves munkája méltóvá vált a közösség és a nyilvánosság előtti elismerésre,ezzel hozzájárulnak a városrész imázsának…

Fesztivál felhívás - Miénk a tér

Miénk a Tér – 2024

Örömmel jelentjük be, hogy 2024-ben újra megrendezésre kerül a „Miénk a tér! – Heves Vármegyei Összművészeti Minősítő Fesztivál”. Ez a rendezvény azt a célt szolgálja, hogy a Heves Vármegyében található általános és középiskolás diákok, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a különböző művészeti területeken, lehetőséget kapjanak bemutatkozni és kibontakozni. A verseny időpontja 2024. április 15-19. között van,…

Szentkorona pályázati felhívás

Rajzpályázat – Felhívás!

Képzeletemben a Szent Korona rajzpályázat Pályázati kiírás: Az Egri Kulturális és Művészeti Központ rajzpályázatot hirdet általános- és középiskolás diákok számára Heves vármegyében, melynek központi eleme a magyar államiság meghatározó jelképe, a Szent Korona. A magyar Szent Korona nemzetünk legjelentősebb ereklyéje, amely már a 12. századtól kíséri útján a magyarság sorsát. A gyerekek vizuális formában eleveníthetik…

Pókhálós csontváz dísz

Elkészült a Ramazuri dekorációja!

Kedves Halloween Szerelmesek! Mi már alig várjuk, hogy holnap együtt tombolhassunk a Forrásban a Lidérc Ramazúrin!  A jelmezek elkészültek, a dekorációk lassan a helyére kerülnek, minden készen áll a fergeteges hangulat megteremtésére. Kérünk Titeket, hogy keressétek elő a legkreatívabb, legfélelmetesebb jelmezeiteket – mert ezen a délutánon bármi lehetséges! Ne feledjétek, minél többen vagyunk, annál parádésabb…

Népmesei eseményfelhívó

Egyszer volt, hol nem volt… Rajzpályázat

Egyszer volt, hol nem volt… A Népmese Napja alkalmából az EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház népmese témájú rajzpályázatot hirdet 7-14 éves korú gyermekek számára. Olyan pályamunkákat várunk, melyek kapcsolódnak a magyar népmesékhez, esetleg egy konkrét mese illusztrációja, tartalmaznak népmesei elemeket és olyan szereplőket, akik a legtöbb mesében előfordulnak. Merre indult a szegény legény szerencsét…

Montázs Diákszínpad felhívás

Vár a Montázs!

Újra megnyitotta kapuit a Montázs Diákszínpad! Készítettünk egy kisfilmet a jelenlegi diákszínpadosokkal, hogy visszaidézzük az emlékezetes pillanatokat illetve, hogy felkeltsük az érdeklődést azokban, akik szívesen csatlakoznának hozzánk. Részleteket megtalálod a videó végén. Várunk szeretettel!