Mikulás postaládája
Üzenet a Mikulástól Kedves Gyerekek és Szülők! A hagyományokhoz híven, idén is találtok a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban illetve a Felsővárosban a LISZI-ben is egy különleges postaládát, amelyet a szorgos kis manóim helyeztek ki. Ebbe dobhatjátok be, a nekem írt leveleiteket! Fontos! Hogy minden levélre válaszolni tudjak, kérlek, mellékeljetek egy felbélyegzett, címzett válaszborítékot, hogy…
Adventi Rajzpályázat
Fények és Álom – Adventi Rajzpályázat óvodás és általános iskolás gyermekek számára. Az advent a fények, a szeretet és a várakozás időszaka. Mi is szeretnénk egy kisfényt hozni a mindennapokba, ezért meghirdetjük „Fények és Álom” című adventi rajzpályázatunkat.Alkotásaitokkal mutassátok meg, mit is jelent nektek az advent,hogyan zajlanak a karácsonyi előkészületek vagy melyek a legszebb pillanatok…
Képzőművészeti pályázat – Felhívás
Az EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Háza a Magyar Festészet Napja alkalmából képzőművészeti pályázatot hirdet „A természet színes világa” címmel. A Magyar Festészet Napja 2002 óta kerül megrendezésre minden év október 18-án, Szent Lukács, a festők védőszentje ünnepén. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a hazai kortárs festészet sokszínűségére, valamint teret biztosítson a festőművészek…
Forrás Alapítvány Eger – LISZI
Az 1992-ben létrehozott Forrás Alapítvány Eger, mint civil szervezet a város kulturális-gyermekközművelődési törekvéseinek segítőjeként vált ismertté. Az alapító Gyermek-Szabadidőközpont jogutód intézménye: az Egri Kulturális és Művészeti Központ létrejöttével 2009-ben ezt a szándékot megerősítette és ma már az alapítvány a korosztályok bővítésével és az Egerben ill. a térségben élők művelődési feltételeinek javításáért szervezi mindennapi tevékenységét –…
Juhászné Lajosné Margó
Juhász Lajosné Margó Az 1998 óta nyugdíjas Margó, 2003-ban, 73 évesen költözött Debrecenből Egerbe, hogy közelebb lehessen lányához és családjához. Egerben hamar megtalálta a közösségeit, csatlakozott a Dobó Katica Nyugdíjas Klubhoz, figyelemmel kíséri a városban zajló kulturális eseményeket. Rendszeresen részt vesz a LISZI közösségi munkájában, csoportjaiban, a meridián torna és szenior örömtánc foglalkozásokon. Külön öröm…
Horváth Gábor
zenész, szervező Horváth Gábor 78 éves, nyugdíjas, több diplomás, zenész és korrepetitor, műsorszerkesztő. Tanulmányait Füzesabonyban, Egerben, Miskolcon, Mezőtúron végezte. 1972 évtől a Felsővárosi Olasz utca lakója; 4 gyermeke és 6 unokája van. A városban jól ismert tevékenysége: a nyugdíjasok körében nagyon népszerű „ARANYÉLETKORÚK MATINÉJA és ZENÉS MATINÉ” szervezője, szereplője már több mint 14 éve. 15…
Felsőváros Csillaga 2024 – Szavazás
KI LEGYEN A FELSŐVÁROS CSILLAGA 2024-BEN? A Felsőváros Csillaga Közösségi díjra olyan személyek jelölhetők, akik felsővárosi kötődésűek; civil,közösségi vagy művészi munkájuk; szakmai sikereik, életvezetésük, a városrész érdekében végzettönkéntes/magas minőségű tevékenységük, aktivitásuk, önzetlenségük révén példaként állhatnak azitt élők előtt. Akiknek több éves munkája méltóvá vált a közösség és a nyilvánosság előtti elismerésre,ezzel hozzájárulnak a városrész imázsának…
Miénk a Tér – Gála
Lenyűgöző előadások és élettel teli pillanatok – íme a Miénk a Tér Összművészeti Fesztivál gálájának összefoglalója képekben. Köszönet minden résztvevőnek és támogatónak a felejthetetlen élményekért! Jövőre újra találkozunk!