
Az 1992-ben létrehozott Forrás Alapítvány Eger, mint civil szervezet a város kulturális-gyermekközművelődési törekvéseinek segítőjeként vált ismertté. Az alapító Gyermek-Szabadidőközpont jogutód intézménye: az Egri Kulturális és Művészeti Központ létrejöttével 2009-ben ezt a szándékot megerősítette és ma már az alapítvány a korosztályok bővítésével és az Egerben ill. a térségben élők művelődési feltételeinek javításáért szervezi mindennapi tevékenységét – kulturális értékteremtő munkáját. Emellett támogatja a szociálisan rászorulók részvételét a rendezvényeken és szervezi a környezeti, szellemi, művészeti eseményeket.
Működése történetében a civil szervezetnek 2013-tól egy nagyszabású pályázati projekt nyerteseként 14 hónapon keresztül sikerült eredményesen működtetnie és köré mintaadó közösségi eseményeket szervezni önkéntesekkel a FORRÁSPONT Lakossági Információs és Szolgáltató Iroda keretei között a Felsővárosban.
A városrész lakói ötletadó kezdeményezéseikkel jelezték, hogy a továbbiakban is készek tenni a pályázati tartalom folytatásáért, így az önkormányzat 2015-től az EKMK fenntartásában látta biztosítottnak azt –, ezzel teret engedve a helyi közélet fejlődésének is.
A LISZI tevékenysége az elmúlt egy évtized alatt folyamatosan bővült, kiteljesedett. Jó alkalmat adott a Felsővárosban élőknek – gyermekeknek, fiataloknak, felnőtteknek egyaránt – a közösségi értékteremtésre, az aktivitásra, az élményszerzésre a személyes találkozások során. Sokféle program valósult meg a közösségi terekben: rendszeressé váltak a klubok, alkotó körök, kézműves játszóházak; az évkör ünnepeihez kapcsolódó hétvégi családi rendezvények, koncertek és sport programok; a környezet- és
természetvédelem hangsúlyos eseménye: a Föld Napja; az Új kenyér ünnepe a Nemzedékek terén; népszerűnek bizonyult a Nyárbúcsúztató piknik az egészségmegőrző meridián torna; természetesek lettek a mindennapi élethez kapcsolódó beszélgetések, információcserék… Megerősödött a 2013-ban először kezdeményezett civil javaslat: a Felsőváros Csillaga Közösségi díj átadásának hagyományteremtő jókedvű ünnepe, mely minden évben az itt élők közös akaratát fejezi ki.
A tevékenység eredményességét mutatja, hogy az Északi Lakótelep – a Felsőváros fedett és szabadtéri közösségi terei az itt lakók számára minőségi programokat, hasznos szolgáltatásokat tudnak nyújtani.
Köszönjük a bizalmat, hogy a FORRÁSPONT LISZI az egri közösségfejlesztési munka hangsúlyos szakmai műhelye és találkozási pontja lett.