2021. július 17. – augusztus 22. / EKMK Bartakovics Béla Közösségi Ház
SZÁSZ ENDRE FESTŐMŰVÉSZ ÁLTAL TERVEZETT FALISZŐNYEGEK KIÁLLÍTÁSA
Szász Endre (1926-2003) Munkácsy Mihály-díjas magyar festő, grafikus, látványtervező, porcelánfestő, a kortárs képzőművészet egyik legismertebb és legsokoldalúbb alakja.
Gyermekkorától kezdve természet után rajzolt, tizenöt évesen volt az első kiállítása. Az 1950-es években könyvillusztrációkat készített, 1968-ban látványtervezője volt az Egri Csillagok című nagyszabású magyar történelmi filmnek.
A klasszikus mesterek technikájából merítő, s azt szürrealisztikus elemekkel ötvöző festői stílusával széles körben ünnepelt festővé vált. 1980-tól újabb műfajban kamatoztatta tehetségét, a hollóházi porcelán manufaktúrában több jelentős porcelánmotívumot jegyez. Opálos szürkében játszó képzeletbeli, szürrealisztikus alakjait egyesítette a keleti ornamentika vonaljátékának stílusával. Keze nyomát őrzi a Budapesten az M3-as metróvonal Dózsa György úti metróállomásán, mindkét irányban található egy-egy méretes, Dózsát ábrázoló tűzzománc alkotása is.
A kiállított darabok Vámos Arnold gyűjteményének darabjai, aki ma Magyarországon a legtöbb Szász Endre által tervezett faliszőnyeg tulajdonosa. A Szász Stúdió KFT ügyvezetője és többségi tulajdonosa volt, profiljuk a művész úr által készített alkotások forgalmazása volt.
A Szász Endre által tervezett műveket Kustán Melinda textiltervező-iparművész álmodta szőnyegre.