
Családok Napja
Családok Napja a Dobó téren!
A Család nemzetközi napját 1994 óta ünnepeljük, az ENSZ határozata alapján, minden év
május 15-én. Célja, hogy felhívja a figyelmet a család fontosságára, a társadalom egyik
alappillérére.
Az Egri Kulturális és Művészeti Központ idén első alkalommal megszervezi a
Családok Napját ennek tiszteletére, melyre szeretettel várunk minden kicsit és nagyot.
2025. május 15-én 14:00 és 18:00 között a Dobó téren, a családi délutánunkon a jó
hangulat és az együtt töltött idő garantált!
Hogy mire számíthattok?
- Kézműves foglalkozásunkon saját képkeretet készíthettek, amibe rögtön bele is kerülhet kedvenc családi képetek, rajzotok
- Szórakoztató sorversenyek, ügyességi pálya és népi játszótér várja az örökmozgókat, ahol együtt győzhetitek le az akadályokat
- 16 órától Gyura Fanni és Lázár Attila Dúdolóra várják a legkisebbeket a baba sátorban
- Családi kihívásaink között 16.30-tól a legkisebbek indulhatnak MINI-MOTOCROSS versenyünkön, az igazán bevállalós felnőttek próbára tehetik gyorsaságukat a FELESÉGCIPELŐ versenyen. Ha pedig az egész család kivenné részét a mókázásból regisztrálhatnak „GÓLYA VISZI A FIÁT” játékunkra is
- Egészségsátorban a MESZK munkatársai várják különböző mérésekkel, feladatokkal a család minden tagját
- A Paletta Családokért, Gyermekekért Egyesület kézműves foglalkozással és szülői tanácsadással várja az érdeklődőket
- A délutánt egy igazán lendületes családi táncházzal zárjuk a Lajtha László Néptáncegyüttes közreműködésével.
Egy nap, ami rólatok szól. Tartsatok velünk ezen a különleges délutánon, és gyűjtsetek még több vidám közös pillanatot!
A sorversenyekre/kézműves foglalkozásra a 14.00-16.00 közötti időszakban iskolai
csoportokat is várunk. Jelentkezni a gyuricza.anita@ekmk.eu email címre küldött üzenetben
lehet.
A ügyességi versenyeken (mini-motoros, gólya viszi a fiát és feleségcipelő) való részvétel
regisztrációhoz kötött, amit előzetesen megtehetnek a arvai-simonyi.agnes@ekmk.eu email
címre küldött üzenettel vagy a helyszínen 14.00-16.30 között!
A mini-motocross versenyen
saját kis motorral (lábbal hajtós) indulhatnak a legkisebbek.
A versenyeken résztvevőknek ajándékkal kedveskedünk.
A rendezvényen minden érdeklődőt szeretettel várunk, a részvétel ingyenes.
.