Kurul Dobosok
A Kurul dobosok 2009. március elején alakultak: Barczi Nóra, Barczi Zsolt, Kirigucz József, Moldván Zsolt voltak az alapító tagok, majd rövidesen csatlakozott hozzájuk Várhelyi Zalán, májusban pedig Vámosi László. 2010 tavaszán újabb két taggal bővült a csoport: Barczi Anna és Gachal Gábor személyében. 2014-ben kivált a dobcsoportból Vámosi László, helyét Okos Tibor népzenész vette át. A lovas-nomád népek zenei-, azon belül is leginkább dob-kultúráját mutatjuk meg saját készítésű dobjaink és különböző népzenei hangszerek segítségével.
„Zenénkkel szeretnék elérni, hogy a közönség átélje őseink csatáinak hangulatát és mindennapi életének pillanatait, az érzést, mint: hajnalban feszülten figyelni az életet adó vadra, vagy a hazánkra törő ellenségre várva. Ló hátán vágtatva üldözni a zsákmányt, vagy bátran a támadóra rontani bajtársainkkal vállvetve. Nehéz nap után napszentültekor csöndben nyugodt pihenésre készülni, vagy fergeteges, éjszakába nyúló mulatságra, a teljesített kihívások, vagy a természethez kapcsolódó jeles napok ünneplésére. Mindezek előadására egy, a Világot teremtő Őstentől kapott szent eszközünk van, a zene és hozzá ősi hangszerünk, a dob…”
November 6-án, 19 órától a Bartakovics Béla Közösségi Házban várunk mindenkit egy lenyűgöző zenei utazásra!
Jegyek elővételben kaphatók a BBKH jegypénztárában és a Jegy.hu hálózatán