
Magyar Festészet Napja – Határ Attila kiállítás tárlatvezetése
Magyar Festészet Napja – Határ Attila kiállítás tárlatvezetése
Határ Attila – DirtyVacation- című kiállításának interaktív tárlatvezetése.
A Magyar Festészet Napja egy olyan kezdeményezés, amelyet 2002 óta, lassan már 20 esztendeje ünneplünk minden évben, október 18-án. Azonban ahogyan az esemény folyamatosan növekszik és fejlődik, mára már az egész hónap folyamán rendeznek kisebb-nagyobb, a képzőművészethez és a magyar festészethez kapcsolódó eseményeket. A dátumválasztás mögötti ok, hogy a hagyomány szerint októberben emlékezünk meg Szent Lukácsról, aki nemcsak az orvosok védőszentje, hanem a festők és a festészet patrónusa is. Ezért vált október 18., Szent Lukács napja a Magyar Festészet Napjává.
A Magyar Festészet Napja eredetileg civil kezdeményezés volt, ami Bráda Tibor, Zsolnai Gábor, Bayer Ilona, Szentgyörgyi József és Fabók Gyula elképzelése alapján jött létre 2002-ben. A művészeti mozgalom azzal a céllal jött létre, hogy felhívja a magyar társadalom figyelmét a kortárs képzőművészet aktívan alkotó művészeinek munkájára, aktualitásaira és jelentőségére. A második esztendőben már 2 napos program zajlott, a rendezvény pedig azóta is évről évre csak növekszik.