Ki lesz a Felsőváros Csillaga 2023-ban?

A Felsőváros Csillaga Közösségi díjra olyan személyek jelölhetők, akik felsővárosi kötődésűek; civil, közösségi vagy művészi munkájuk; szakmai sikereik, életvezetésük, a városrész érdekében végzett önkéntes/magas minőségű tevékenységük, aktivitásuk, önzetlenségük révén példaként állhatnak az itt élők előtt. Akiknek több éves munkája méltóvá vált a közösség és a nyilvánosság előtti elismerésre, ezzel hozzájárulnak a városrész
imázsának emeléséhez.

A jelöltekre szavazni lehet, a díjat a legtöbb szavazatot kapott személy nyeri el. A civil kezdeményezéssel létrehozott díjat és a hagyományos faültetést, az egri Zöldpanel Egyesület támogatja.

A szavazás két formában lehetséges:

– Online felületen (ide kattintva)
– Vagy szavazólapon, személyesen a Lakossági Információs és Szolgáltató Irodában (LISZI, Eger, Kallómalom u. 88.)

Felhívjuk a figyelmet, hogy minden szavazó csak egyszer adhatja le a voksát.
Határidő: 2023. július 19. 24:00
A Felsőváros Csillaga díj átadására 2023. július 22-én kerül sor, a tizedik alkalommal megrendezett Felsőváros Ünnepe rendezvény keretében, a Nemzedékek terén.

Lássuk, kik az idei jelöltek!

Radics Istvánné

Radics Istvánné a ’80-as években kapcsolódott be a város civil közösségi életébe, családi érintettsége okán. Kisebbik lánya Down szindrómával született, így szülőként csatlakozott az ÉFOÉSZ Heves Megyei szervezetéhez, és kulturális és szabadidős programok szervezésében vállalt önkéntes munkát. 2001-től a Szervezet megyei elnökeként tevékenykedik, harmadik ciklusban tagja az ÉFOÉSZ országos elnökségének.Az egyesület szemléletformáló, integrált rendezvényei ismertek és elismertek az egriek körében, így az „Add a kezed, mert együtt kerek a világ!” elnevezésű rendezvény, amelynek helyszínül két alkalommal is a Felsővárost – a Nemzedékek terét választották. Az itt működő Zöldpanel Egyesület Egészség Napjára szóló meghívását elfogadva bővült az Esély Nap programmal a szeptemberi esemény, ahol kedvező tapasztalatokat és helyi ismertséget szereztek. A Felsőváros Csillagai – „Közösen a közösségért” városi konzorciumi pályázatban való közreműködésük megerősítette a városrészhez kapcsolódásukat.
Radics Istvánné napi rendszerességgel jár a Felsővárosba, ahol személyes kapcsolatot tart a városrészben élő értelmi fogyatékos gyermeket nevelő szülőtársakkal. A közjóért vállalt és végzett munkáját mindig örömmel, jó közösségi környezetben, elkötelezetten végzi, szívesen kapcsolódik a jó ügyek szolgálatához.

Radics Istvánné
Kéri Sándor

Kéri Sándor

1953. május 27-én született Jászfényszarun, Szolnok megyében. 1978-ban került Egerbe, 1979-től Felsővárosi lakos. Tagja lett a Vándorlók Baráti Körének, és általuk kapcsolódott be a város civil életébe: először a rendezvények állomásain, majd később fotósként. Az Felsőváros kulturális, közösség teremtő, nevelő eseményein rendszeresen részt vesz, s fotóival dokumentálja a történéseket. Igyekszik fotóival bemutatni az itt található természetiszépségeket is.

Részt vesz a LISZI közösségformáló rendezvényein, Mikulás délutánokon, Luca napon, nyársaláson, koncerteken, ünnepségeken, koszorúzásokon és megemlékezések.
2018-ban az Egri Civil Kerekasztal az „Év Civil Támogatója 2018″ címet adományozta számára.

2019-ben a ” Közösségben Eger turizmusáért ” programban vett részt, mint önkéntes segítő. Szeretné úgy végig követni az eseményeket, hogy fotói révén egyre többen kapjanak kedvet ahhoz, hogy aktív résztvevői legyenek a Felsőváros közösségének.

Dr. Nagy Zoltán

Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, egyetemi docense. Zenei tanulmányait az Eszterházy Károly Főiskolán, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, majd a UKF Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen végezte. Aktív közreműködője Eger és a régió zenei életének, zongorakíséretek, szóló szereplések és hallgatók felkészítésének formájában. A városban jól ismert zenepedagógusi tevékenysége. 1998 óta az Eszterházy Károly Főiskola
tanára, 2013 – tól az intézmény docense. Az Egyetem zenei együtteseinek művészeti vezetője, melyekkel számos hazai és külföldi zenei versenyek helyezettje és fesztiválok résztvevője. A fellépések sorában a legjelentősebbek az Ukrajnában, Romániában, Szlovákiában, Lengyelországban, Ausztriában, Szerbiában, Franciaországban, Olaszországban, Tunéziában, és Marokkóban való szereplések.
Dr. Nagy Zoltán, az egri Gárdonyi Géza Színház zenei vezetője és karmestereként, eddig többmint 1200 esten közreműködött zongoristaként, vagy a zenekar élén.
A Felsővárosban is jól ismert személyiség, 17 évig élt a városrészben.

Nagy Zoltán