Rendhagyó irodalom óra

null

Az Ady/Petőfi címmel készített bemutató, egy rendhagyó irodalom óra keretein belül szeretné megszólítani a diákokat. Az előadás nem szokványos előadói stílusban és személyességgel kísérli meg közel hozni nagyjaink hétköznapi problémáit, családi életét, örömeit és bánatait. Szeretné megmutatni, hogy ők is “csak” hús-vér emberek voltak, mert az is fontos, hogy mi van a verseken, költeményeken túl. Mi az, ami közös a most hallgató, olvasó diákban és a 200 évvel korábban élt “nemzeti hősben”?
Ezt a szinte lehetetlen vállalkozást kísérlik meg színházi kereteken belül megmutatni, és átélhetővé tenni. Ahhoz, hogy egy irodalmi mű, vers, regény igazán meg tudjon érinteni, le kell tudni bontani a falat múlt és jelen között. Beszélgetni Petőfi vágyairól vagy éppen szerelmi csalódásairól, Ady betegségeiről vagy pénz gondjairól. Korabeli dokumentumokat, naplókat, leveleket és természetesen magukat a műveket (verset és prózát egyaránt) felhasználva emberi közelségbe hozva, talán személyesebb viszony és összetettebb kép alakulhat ki a diákokban róluk, és talán a művekre is másképpen néznek majd.

Szereplők: Ady – Katona László, Petőfi – Kovács Krisztián

Rendező: Scherer Péter

Alkotók: Gyulai Eszter, Scherer Péter, Katona László, Kovács Krisztián

Korosztály
általános (felsős) és középiskolai korosztály
Időtartam
60 perc (szünet nélkül)
Helyszín
EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Központ, Eger, Bartók Béla tér 6. illetve igény szerint az érdeklődő iskola erre megfelelő termében. Ideális nézőszám 60 – 80 fő, maximum 100 fő.
Részvételi díj
500 Ft/fő
Produkció
Nézőművészeti Kft és a Manna Kulturális Egyesület közös előadása
dramapedagogia@ekmk.eu