Egri Színműhely

Az Egri Színműhely, 1987-ben alakult. A társulat elsődleges célja máig is magas színvonalú, művészi előadások létrehozása, a teljes színházi háttér biztosításával. Megalakulását követő években évente több színházi produkciót valósított meg, melyekre a közönség máig is emlékszik. Hosszabb szünet után 2013-tól ismét rendszeresen próbálnak. A csoportban régi és új tagok dolgoznak együtt, a régiek gyerekei közül is néhányan már megérettek a színpadra. Az elmúlt időszakban nemcsak színészek, hanem segítők (rendezőasszisztens, súgó, díszletépítő stb.) is csatlakoztak az összetartó, jókedvű csoporthoz. Felújítottak vásári komédiákat, leggyakrabban szabadtéri rendezvényeken találkozhatunk velük. 2015-ben nagy sikerrel bemutatták Albee: Nem félünk a farkastól című három felvonásos drámáját két szereposztásban. Néha vendégrendező is dolgozik a csoporttal. A társulatba szeretettel várnak minden színházkedvelő fiatalt és felnőttet, aki a színdarab létrejöttéért áldozatokat is képes hozni. A színjátszókon kívül elhivatott segítőkre (súgó, öltöztető, fodrász, kellékes, díszletező, stb.) is szükségük van.

Művészeti vezető
Szabó János
EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház
3300 Eger, Bartók Béla tér 6.
+36 36 517 555
info@ekmk.eu