Kai Hensel monodrámája

A tanulók levélben tudatják némettanárukkal, hogy őt tartják felelősnek az előző tanévben, az érettségi előtt öngyilkosságot elkövető iskolatársuk haláláért. Hadüzenetükben teljes ellenállást, igazi passzív rezisztenciát hirdetnek. Klamm tanár úr megpróbál a normális iskolai keretek között tovább tanítani, ám ebben az osztályban ez már nem lehetséges. Majd ő is meghirdeti saját háborúját, immár az egész iskola, valamennyi kollégája és az igazgató ellen. Abban reménykedik, hogy a diákokat ebben a furcsa háborúban maga mellé tudja állítani. Ők azonban továbbra is hallgatással válaszolnak egyre őrültebb megnyilatkozásaira. Jelenetről jelenetre foszlik le az elvárásoknak megfelelő viselkedés és modor hősünkről, aki végképp elveszítve a talajt lába alól, olyan tabukat is néven nevez, melyek az iskolai konvenciók alapjait kérdőjelezik meg.
Szereplő: Scherer Péter
Rendező: Novák János
Fordító, dramaturg: Kovács Kristóf